Mikor a Clay Hotelben laktam, a lágerben, ahogy akor neveztem, a vaságyas dormatóriumban, sok időt töltöttem a kezdetekben az ajtó előtt, a falépcsőkön. Füvet szívtam, söröztem és a korlát kopott festését meg a falrepedéseket vizsgálgattam. Így ütöttem agyon az időt lefekvésig vagy amíg megjöttek a többiek. Egy ízben a következő dolgokat véltem fölfedezni az ősöreg fakorláton. Sorolom. A teljesség igénye nélkül: Egy gonosz oroszlán barna balonkabátban. Egy kutya egérfülekkel. Egy sátor, előtte ló vagy tehén. Mickey Mouse gázálarcban. Egy asztalnál vizilókacsa. Mária Terézia egy ufonautával, az állarcos ufo éppen lesújt. A halál két fehér csomaggal, hogy válassz. Egy nikon fényképezőgép. Egy boszorkány masnival a fején. Egy fehér kutya agyarral, na és a tündérek, nem sorolom. Azon is tünődtem, hány kéznek kellett megmarkolnia a korlát gombját, hogy a festék így lemáljon róla. A korláton legalább öt különböző fedőfesték volt egyszerre látható. Mi lehetett az eredeti szín, mióta kopik egyáltalán, és hol vannak azok akik mindig újrafestették. Megtippelni sem tudtam de láttam magam előtt azt a rengeteg kezet, a sok ki- meg beköltözőt, föl- meg lecaplatót a sok, minduntalan újrafestőt.
Aztán mindig megjöttek a többiek. Otthagytam a korlátot és indultam a következő sörért. Gondoltam arra, hogy a repedéseket, foltokat elnevezem, szignózom körül az egész épületben és az egyik nap rendezek egy sétálós, ready made art kiállítást az éppen itt lakóknak a világmindenség dicsőítésére. De aztán sebtében kellett kiköltöznöm és a kiállításból nem lett semmi. A korlátok még mindig megvannak, tavaly megint jártam ott. Újrafestették. Az ufóknak és tündéreknek hűlt helye.
No comments:
Post a Comment