Megjelent cikkem a Magyar Szo-Hid Magazinban, NYC

Nem füstbe ment terv
Idén áprilisban lesz három éve, hogy New York nem dohányzó város lett

New Yorkban 2003 áprilisa óta tilos dohányozni az éttermekben, bárokban, kávézókban, szórakozóhelyeken vagyis minden vendéglátóipari egységben.
Ha valaki rá akar gyújtani, annak egyetlen lehetősége a dohányzásra, ha kisétál
a vendéglő bejárata elé, és az utcán hódol káros szenvedélyének, függetlenül attól, hogy tél van vagy nyár, hogy esik-e vagy fúj odakint. Bloomberg, new yorki polgármester
rendelete szerint tilos mindennemű beltéri dohányzás.
Ez igy, első hallásra, főleg egy magyar fül számára meglehetősen kegyetlenül
hangzik. Jómagam ezzel a szituációval 2001 nyarán találkoztam először, amikor tiz hónapos new york-i kinttartózkodásom után először nyaraltam Kaliforniában. Az
étteremben a rendelést fölvenni kivánó, minden bizonnyal helybéli pincérnő kérdőn nézett ránk, amikor hamutálat kértünk. Majd egy kissé túl határozottan hozta tudomásunkra, hogy az étteremben nem lehet dohányozni. Tisztán emlékszem, a hölgy szó szerint ezt mondta: Kaliforniában te ne akarj rágyújtani! Egymásra néztünk, hová csöppentünk, ki hallott már ilyet. Megegyeztünk: hiába a pálmafák, a forró homok, a kék óceán, ebben az államban a törvények abnormálisak, visszavágytunk New York-ba, ahol
„mindent szabad”. Akkor nyáron, 2001 nyarán álmunkban sem gondoltuk volna, hogy
két év múlva New Yorkra is hasonló sors vár: polgármesteri rendelet által a város
„nemdohányzó város” lesz.
A new york-i törvényt egyébként és főként a vendéglátóhelyeken dolgozók egészségének védelmére hozták, legalábbis ezt hangsúlyozták, akik, ha esetleg nem dohányoznak, kénytelenek vendégeik cigarettáit szagolni. Ugyanakkor a rendelet lehetővé teszi, hogy a
bár újra dohányzó legyen, ha a tulajdonos igazolja, hogy az egység minden egyes
alkalmazottja dohányzik, vagy egyetért a „beltéri” dohányzással.
A törvény beiktatásával a „ha nem birod a füstöt, ne légy pincérnő” szlogen úgy módosul:
„ha sörözés közben akarsz dohányozni, ne költözz New Yorkba”.
A nemdohányzók természetesen tapsikoltak örömükben a törvény beiktatásakor.
A bárokból szempillantás alatt elszálltak a füstfelhők, megszűnt a kellemetlen bagószag,
a padlón nem látni többé eltaposott csikkeket, az asztalokról eltűnt a hamutál.
A törvény egyetlen kárvallotjai csupán: a dohányosok.
Számukra a törvény durva megkülönböztetés, megbélyegzés, erőszakos szigor. A bejárat előtti kénytelen füstölgés egy dohányos számára zavaró tényező - különösen italozás, kávézás során- a szabadság korlátozása, törvényes túlszabályozás.
Való igaz, meglehetős kellemetlen egy dohányosnak a beszélgetést megszakitva fölállni
az asztaltól, és pl. a hideg téli utcán elszivni egy cigarettát valami kapualjban akár egy
bűnözö vagy elitélt. Vagy a vacsora befejeztével a kávét cigarettázva az utcán fogyasztani
el. Egy new york-i születésű fiatal nemrégiben azt mondta nekem: a „kinti” dohányzás
valahogy a gyermekkorára emlékezteti, mint mikor az ember titokban, „stikában”
dohányzott a szülők tudta nélkül. „Most is valami ilyesmit művelünk, el kell különülnünk
a többiektől, mert mások vagyunk, és valami olyasmit csinálunk, amit nem szabad. Ezáltal az egyszerű dohányzásnak van egy plusz hangulata, van némi többletértéke. A
cigaretta valahogy máshogy esik, mint régen, mikor bárhol rágyújthattunk.”
Nem hiszem, hogy mindenki az ő álláspontján van.
A törvény jó oldala, hogy a nemdohányzókat pártfogolja egészségük megóvásában azáltal, hogy olyan helyeket nyilvánit füstmentessé, ahol a dohányzás – olykor még egy dohányzó számára is- zavaró lehet. Gondolok itt minden olyan létesitményre, ahol bárminemű étkezés folyik. Megóv mindenkit a passziv dohányzástól.

Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy mért nem volt elegendő a vendéglátóhelyeket arra kötelezni, hogy létesitsenek dohányzó és nemdohányzó részlegeket a helyiségen belül, vagy szereltessenek fel korszerű légelszivó berendezést, mely a nemkivánt füstöt hatékonyan eltávolitja.
Miért kellett drasztikusan minden egyes létesitményt maximálisan nemdohányzóvá tenni.
A „beltéri” dohányzás teljeskörű eltörlésével bizonyos tradiciók tűnnek el, a dohányzás kultúrájától fosztják meg a nikotin kedvelőit. Gondolok itt a kocsmákra, ahol az italozás majdnem elkerülhetetlen kelléke a dohánytermékek élvezete, vagy kávézásnál, akár kávézóban vagy egy kiadós vacsora után.
Ugyanakkor new york-i bárokat nem lehet a magyar kocsmákhoz hasonlitani. Itt még
a rendelet bevezetése előtt is nehéz volt olyan helyet találni, ahol „vágni lehet a füstöt”, New Yorkban a dohányzók kisebbségben vannak.
A dohánytörvény bevezetésekor azt találgattuk: hány bár fogja továbbra is állni a füstöt, a vendéglátóhelyek hány százaléka marad változatlanul dohányzó. Nyilnak-e majd olyan kocsmák, melyek azzal hirdetik magukat, hogy nem tilos a dohányzás.
Mit mondjak. Az eredmény jócskán várakozáson alul maradt. A törvény beiktatása után senki nem lépett nyilt tiltakozásba, nem vonultak a kocsmárosok a cigarettázó vendégekkel karöltve az utcára, hogy tüntessenek a törvény ellen. Az éttermek tulajdonosai sem panaszkodtak, hogy a törvény miatt vendégeik elpártoltak tőlük. Miért?
Egyrészt mert a vendégek nem pártoltak el tőlük. Mert nem volt hova elpártolniuk. Minden hely nemdohányzó lett. Ugyanakkor minden vállalkozó az adott jogrendszer betartója. Széllel szemben nem érdemes pisálni, még a szabadság országában sem. A törvény érvénybe lépése után blazirt beletörődő hangulat volt jellemző.
Napjainkra egy new yorki számára teljesen természetes, hogy egy bárban vagy étteremben nem látni füstölgőket, hogy ha dohányozni akarsz, ki kell menned az utcára. Régen elmúltak azok az idő, mikor egy szórakozóhelyen a biztonságiak rátörték azokra az ajtót, akik a szokásosnál több időt töltöttek a mellékhelységben, és ha füstöt szimatoltak, kidobták az illetőt.
2006- ban Manhattanben valósággal képtelenség találni nem nemdohányzó helyet. Ugyanakkor néhány East-Village-i bárban vagy Lower East Side-i kocsmában – ahová kizárólag fiatalok járnak szórakozni- előfordulhat, hogy a hangulat tetőfokán hajnal egy-két óra felé kibiggyesztenek néhány hamutálat, és a bárpult körül rágyújthat a nagyérdemű. De az ilyen hely Manhattanben nagy ritkaság, csupán 1-2 %- a vendéglátó helyeknek, ami egy dohányos számára a nullával egyenlő.
Más a helyzet New York azon negyedeiben, ahol a lakosság nagyobb hányada bevándorló vagy ideiglenesen itt tartozkodó, főként európai, nem pedig amerikai. Ilyenek Queens ir, görög, német és lengyel lakta negyedei, valamint a Brooklyn-Queens határán elterülő Ridgewood és Greenpoint környéke, mely előbbi főleg kelet-európaiak – románok, albánok, szerbek, magyarok és lengyelek- és utóbbi, főleg lengyelek által lakott városrészek. Az ezen negyedekben elszórt kocsmákban igen gyakori hogy a nap bármely szakában szabadon rágyújthatunk, akárcsak Európában.
Manhattanben, ha dohányozni akarasz, italodat hátrahagyva –Amerikában tilos az utcán alkoholt fogyasztani- ki kell fáradnod a bejárat elé és az utcán kell rápipálni. Mi történik a bent hagyott söröddel vagy drága koktéloddal, amig te kint dohányzol? Kiöntik-e a felszolgálók, mert azt gondolják már végeztél és távoztál, vagy minden alkalommal föl kell hivnod a pultos figyelmét, vigyázzon az italodra, csak dohányozni mész?
Úgy emlékszem elsőként a Budweiser amerikai sörvállalat nyomatta a söralátéteire a DOHÁNYOZNI MENTEM feliratot. Ezzel új, a törvényhez kötődő jelzésrendszer született. Ha egy dohányos távozik a kocsmából, de csak dohányozni megy, egyszerűen egy söralátétet vagy szalvétát tesz az italára. Egy szalvétával fedett félig telt pohár a bárpulton nem otthagyott ital tehát , hanem egy, az ajtó előtt dohányzó vendéget jelent.
A bárok előtti kénytelen pöfékelés ugyanakkor új kapcsolatteremtés lehetőségét hozta magával. Az amúgy is könnyen barátkozó városban a bár előtt álló dohányos megismerkedhet bárkivel, aki hozzá hasonlóan az utcán füstölög.
Az utcán ugyanis nincs mit csinálni, italt fogyasztani nem lehet, a dohányzó szivesen beszélget más dohányossal, különösen, ha egyedül van. Képzeljük csak el, mig régebben a bárban tartozkodók egyetlen massziv, „a bárban lévők” csoportja volt, ma a törvény miatt a bár előtt dohányzók külön csoportot képviselnek a vendégek csoportján belül. Barátságosabbak egymáshoz, mivel egy klikkhez tartoznak.
Most, három évvel késöbb, mikor a new yorkiak már régen elfejetették, hogy hajdan dohányozhattak az éttermekben, a 2006. április 3-i New York programmagazin rövid interjúval emlékezik meg Bloomberg polgármester „dohányzó” törvényének évfordulójáról.
Étteremtulajdonosokat és vendéglátósokat kérdez a törvény hatásáról, hogyan befolyásolta az üzletet a dohányzás megtiltása, megengednék e újra a benti dohányzást, ha a törvényt visszaváltoztatnák.
Az éttermesek többsége nem hiszi, hogy a törvény miatt csökkent volna a forgalom.
„Nem rontott az üzleten, mivel a törvény minden vendéglátóhelyiségre kiterjedt”-mondja Mario Batali, hires chef és exdohányos, majd hozzáteszi: „ha kialakithatnék egy részt a dohányosoknak, perceken belül megtelne dohányzókkal, akik többet fogyasztanának és többet jattolnának”. Penny Glazier /steak-ház specialista, több étterem tulajdonosa / arról számol be, hogy kezdetben aggódott, hogy a dohányzás megtiltása révén a vendégek leszoknak arról, hogy a vacsora végeztével még megigyanak egy italt a bárban. „Ez manapság fel sem merül, senki nem panaszkodik a tilalom miatt. És legyünk őszinték, az étterem sokkal tisztább most”. Gerard Meagher, az Old Town bár és étterem menedzsere is egyetért: „A törvény egyenlő volt egy nagymosással. Vesztettünk vendégeket - mondja Meagher- de előnyünkre is vált a tilalom, amire nem is számitottunk. Nagyobb lett az asztalonkénti forgalmunk, nincs az, mint mikor egy hölgy rágyújtott vacsora után és foglalta az asztalt még további tizenöt percig. Ugyanakkor, ha eltörölnék a törvényt, újra megengednénk a benti dohányzást mivel egy régi stilusú kocsma vagyunk, ahol a szivarozás és ehhez hasonlók természetes dolgok”.
A polgármester dohányzást beszüntető törvénye, minden üzletre kiterjedő hatályával és általános érvényét tekintve, meglehetós drasztikus intézkedés volt, mind a dohányosokra, mind az üzemeltetőkre nézve. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy New Yorkban vagyunk, ahol mára a lakosság, igy a vendégek kisebb hányada dohányzik, és a dohányzás okozta halálozás vezető helyen áll, akárcsak más városokban és országokban. Továbbá egy szabad szellemű metropoliszról beszélünk, ahol a lakosok az égvilágon mindent elfogadnak, „respektálnak”. Ahogy azt Penny Glazier, étteremtulajdonos, exdohányos mondta az interjúban: new yorkiak vagyunk, alkalmazkodunk.

2006. aprilis. New York city, USA , Moha