Túléltem Májámi Bícset! ( részlet )

Az utolsó éjszaka ZS-val

Az agy érdekes képleteket, mohos szálakból font gondolatokat produkál, ha az ember egyedül van, ha a nap nagy részét saját maga szórakoztatásával tölti. Vakarom a falat Tibor fürdőszobájában, az ócska régi festék pereg, akár a pernye, mint valami pergamen, száll a por, izzadok, arrébb teszem a kislétrát, újabb felületet kaparok, a spakli meghajlik a menyezeten, a festék enged, foltokra, apró papírszerű levelekre szakad, úgy hullik alá a karomra, a vállamra, a kerámiapadlóra és hirtelen, ahogy a festékszeletek hullását nézem, ahogy a spaklit feszítem a kemény menyezetre, ZS jut eszembe, micsoda segge volt, s az utolsó találkozás, az a hideg, nyirkos éjszaka, a mogyoródi víkendházban, az a ködös, álomittas látomás, ahogy a kerteben ültünk, pulóverekben, és a tüzet néztük, amit nedves fából csiholtam nagy nehezen. Verem a fejem a falba, kezemben a spaklival, Miami Beach-en, egy kilencven éves öreg fürdőszobájában, miért nem mondtam igent, miért nem mondtam, na jól van. Persze közben tudom, akkor minden teljesen más volt akkor valakit szerettem, nagy dilemmában döntés előtt álltam, s tanácsot kértem, vagy nem is tudom, meg az egész, ahogy mondta, az a mondat, a könnyed egyszerűség, ahogy az ágyba feküdt, hátat fordított és aludni próbált mert másnap hat előtt keltünk, hogy munkába érjen. Az az éjszaka valamiért olyan élesen, olyan pontosan él bennem, minden mozdulat, a kert, a szavaink, a nyirkos fatörzsek, ZS ásítása, s a bor, mi nem higította fel a közénk zárt távolságot, amit az elmúlt évek pakoltak egybe, egy kemény, rohadt kis fallá, amit sohasem értettem, miért változik meg minden, az árzelmek miért fakulnak, tompulnak, miért működik máshogyan a női lélek, mint a férfié. Én, ha valakit elhagyok, nyitott ajtó, széljárta ablak marad bennem, egy illatos szoba, ahova bárki bármikor visszatérhet, én minden nőt a múltból, újra mindig szívesen látok. Én, ha valakit igazán szeretek, mondta ZS a kertben, a világ végére is követem, ha valaki téged igazán szeret, a világ végére is követ. S a nedves fa pattogott, recsegett a hideg lángok között, szívtuk a cigarettát, a szalonna csöpögött, s én a sötét távolba néztem, nem tudtam mit tegyek, visszavágytam az Államokba, minden porcikám New York-ot akarta, de itt volt A, aki miatt tíz hónap után visszajöttem, ő oda nem jöhet velem, nincsen vízuma, arra bíztat, várjak, egyetemet szeretne végezni, menjünk majd együtt, ha ő is szabad. Sínylődjek addig itt, ebben a magyar felfordulásban, ebben az agyament negatív identitászavarral küzködő, csalódott és savanyú emberi masszában, várjak, amig A végez, vagy egy év múlva halaszt, addig mi, addig mi a faszt csinálok itt. Újabb poharat töltöttem tele, ZS hideg volt, nem olyan forró, mint régen, persze már rég túl voltunk egymáson, inni sem akart, egyre csak ásítozott, azt mondta ideje aludni, döntsek belátásom szerint, ZS mindig egyenes, feket vagy fehér, én soha nem leszek ilyen, én mindig, mindennel dilemmázok, mindent összezutyulok, akár egy tapasztalatlan háziasszony, mindent összemosok. Én most nagyon jól elvagyok ezzel az új barátommal, mondta ZS, ő rendes, nagyon szeretem, teljesen normális, aztán majd meglátjuk mi lesz, én nem akarok elmenni innen, csinálok egy kis pénzt és veszek egy lakást. Persze ZS mindig is, határozott jellem, egyenesen csak előre, semmi kiugró mellékvágány, semmi letérő, mióta nem láttam, jó állása van, egy telke, ami azóta a négyszeresét éri, és ez a víkendház, nagyon csinos kerttel, sufnival, fél órára a fővárostól. Tudnám ősz volt vagy tavasz, inkább ősz lehetett, olyankor az ember mélabúsabb, örlődik, romantikázik, dünnyög, és ZS fölállt és bement a házba, azt mondta ideje aludni, vitte a tányérokat, a poharát, ami még félig volt borral, a házból sárga fény terült keskeny sávban a kertre, én a megmaradt, apró, parázsló tüzet néztem, ittam a bort és a csillagok egy mégnagyobb, még foszlottabb kérdőjellé álltak össze, nem lettem okosabb, a szalonnasütés, ez akis kirándulás nem sikerült valami vidám, emelkedett, dévaly hancúrozásra, sőt tulságosan komolyra és melankólikusra, majdhogynem szomorúra, mint két régi szerető, két régi, őrült szerelmes találkozása, sok-sok év után, mikor már mindketten más úton, más tempóban járnak, mikor már nincs bennük semmi közös, mert az évek elmúltak, az egyetemi évek gondtalan baromkodásai, egy feneketlen tó mélyén lapulnak, mikor már csak ködös emlékek maradnak, melyek viszont olyan homáyosak, olyan idegenek, hogy nem is érdemes felemlegetni őket. Szétterítettem a tüzet és lepisáltam, összeszedtem a maradék holmikat, csend volt körös körül, ZS a házban lefekvéshez készülődött, megvetette az ágyat, beállította az órát, én a tornácon maradtam, onnan pislogtam befelé a sárga fénybe, néztem egykori szerelmem határozott, finom mozdulatait, az ágyat, melyben majd aludnom kell, rágyújtottam mégegy cigarettára, bent nem lehetett, ittam a megmaradt bort, a sötétet néztem, a csillagokat, csontomban éreztem az élénkülő hideget, a nyirkos ködöt, ahogy lassan szétterült, mindent maga alá temetve, mint mikor az elhagyott ház bútorait fehér lepedőkel takarják ZS azt mondta jó éjszakát s én beléptem az ajtón kicsorgó fénybe, az ajtófélfának dőltem, úgy néztem befelé, ZS az ágyban, az ágy nagy, majd az egész szobát kitölti, ZS betakarózik, csak úgy, lazán, a szoba befűtve, hideg van, én a sárgás fényben állok, kezemben cigaretta és a pohár, ZS nem fordul meg, háttal fekszik nekem, az oldalán, ahogy mindig is aludni szokott. Megdughatsz, ha akarsz, mondja meg sem fordulva, mintha azt mondaná, használhatod a fogkefémet, mintegy engedékenyen, vagy szánalomból, édesmindegyből. Én meg eloltom a cigarettát, az asztalra teszem a poharat, lassan levetkőzöm, és befekszem mögé az ágyba, a fenekét meg a hátát simogatom, ZS meg sem moccan, vár, vagy már alszik, teljesen mindegy, egyel több vagy kevesebb, lefekszem mellé és átölelem, megcsókolom a haját, aztán a hátamra fekszem és elalszom. Így aludtunk akkor el, lehet utoljára, szeretkezés nélkül, s ma a spaklival a kezemben, szerettem volna tudni ZS akkori szándékait, szánalom volt e ez a mondat tőle vagy valami más, eszébe jutott e ez az éjszaka azóta, egyáltalán emlékszik e rá, egyáltalán közölni akartam vele, most fáj, s most igent mondanék, de tudom, akkor minden más volt, valakit szerettem, nagy dilemmában, döntés előtt álltam, ahogy mindig is. Vágytam beszélni vele, ugrottam ki a fürdőszobából és longdisztensz tárcsáztam a munkahelyi számot, amit fél éve megadott, s jó volt hallani a hangját ő üdvözli a hívó felet szalagról, magyarul, meg németül, megkér, hogy tárcsázzam a kívánt mellék számát ha ismerem, s én beütöm a százhuszonegyet, minden a helyén, a telefon kicsöng, de egy férfihang szól most bele, közli ZS már nem dolgozik ott, munkahelye megváltozott, s én megköszönöm és leteszem, megvan a mobil száma is de nem hívom újra, visszamászom az apró létrára a fürdőszobában, a plafonon maradt még felület, amit meg kell kaparni, ZS az oldalán fekszik a sárga fényben, kint nyirkos hideg, megdughatsz, hogyha akarsz, s a régi, ócska fal, mint valami pergament, pereg.

Dec 17. 2oo3. Moha